2016. június 4., szombat

Prológus

Sziasztok! 

Huh, nem tudom, mit kéne írnom így bevezetőnek. Talán elég lesz annyi, hogy nagyon köszönöm a feliratkozásokat és, hogy ez a verseny ennyire jól alakult. A blogom felavatását jelentette ez és nem gondoltam volna, hogy ennyien jelentkeztek és ennyi csodálatos író, bloggerina van közöttetek
Meghoztam a DQ prológusát, remélem tetszeni fog! És ezúton is szeretném megköszönni barátnőmnek és egyben az én best bétámnak, hogy megint kitett magáért és áldozott rám a drága idejéből. Nélküle most nem publikáltam volna. 

Jó olvasást! 

Prológus

Mindannyian meg akarjuk tudni egyszer, hogy miért jöttünk a világra. Hogy mi az életcélunk; hogy mit kell tennünk annak érdekében, hogy az álmaink ne csupán csak álmok maradjanak. Az emberek bonyolultak. Csak mennek, csak mennek és mennek, és, ha látnak valamit, azonnal ötletet kapnak valamihez. Egy ötletet nem lehet csak úgy kölcsönvenni. Az emberek utánozzák egymást, ami bizonyos szinten normális is, hiszen ebből tanulunk. Egészen odáig normális, míg ők maguk el nem felejtik ezáltal a saját céljukat.

Nekem sose volt célom. Éltem az átlagos kis gimnazista életemet, miközben a szüleimtől mindent megkaptam. Pénz? Nem probléma. A suli dívájaként vonultam végig a folyosókon és akár csak a filmekben, amikor beléptem az ajtón, minden szempár rám szegeződött. Bármi lehettem volna. Bárki. És talán mások gonoszságnak tartanák azt, hogy szinte élveztem, amikor mást szenvedni láttam. Amikor a béna kis stréber, Lauren McCartney magára borította az egész menzaasztalt, a többiek egy darabig néma csendben bámultak. Mintha nem tudták volna felfogni, hogy mi történt. De én láttam. És fel kellett állnom az asztaltól, mert féltem, hogy a nevetésem töri meg csendet. Elképesztő érzés volt tudni, érezni azt, hogy amikor körülnézel, tudod nincs is hozzád fogható. Nincs nálad gazdagabb, nincs nálad csinosabb, nincs nálad menőbb. Semmiért nem kellett aggódnom, hiszen mindent megcsináltak helyettem, talán épp csak a bilit nem tolták a seggem alá.
Aztán jött a végzős év. Remek tanuló voltam végig, mégsem tartott senki strébernek. És még így is túl keveset mutattam magamból. Nem volt merszük egy rossz szót sem szólni, hiszen tudták, hogy elég lett volna egy szavam és a sorsuk meg van pecsételve az intézményben. Az összes iskolában megfeleltem, ahová jelentkeztem. Yale, Brown, Harvard, Oxford, Stanford. Egy cseppet sem izgultam a felvételin. Mindig magabiztos voltam. Tudtam, hogy sikerülni fog az érettségim, tudtam, hogy sikerülni fognak a nyelvvizsgáim. Igen. Egészen addig minden tökéletes volt, amíg a szüleim nem jelentették be a végzős évem kezdetén, hogy Virginiába költözünk és az utolsó évi tanulmányaimat a Thomas Jeffersonban végzem. Szóval így kezdődött, hogy egy teljesen új iskolába kerültem az utolsó évben. A szüleim meg sem kérdeztek, pedig simán maradhattunk volna, míg leérettségizem. De nem...
Természetesen az új suliban ismét népszerű lettem és rengeteg barátra tettem szert. Ez azonban csak egyetlen hónapig tartott, az oda járó diákok csak úgy nevezték a hónap elejét ebben az esetben, hogy „próbaidőszak”. Amikor mindenki megismeri a másikat. Jelen pillanatban engem.

Ezt pedig meg is tették; megismerkedtek velem. És mindaz, amit a régi gimimben felépítettem, mindaz a hatalom, amit magamnak megszereztem, úgy tűnt, mintha egy szempillantás alatt a semmibe veszett volna. Nem voltak igazi, csupán látszatbarátaim, akik abban reménykedtek, hogy általam ők is feljebb léphetnek egyet azon a bizonyos ranglétrán. Inkább volt szemét, mintsem menő a stílusom. Hiába voltam itt is népszerű, az emberek másképp néztek rám. Talán, mert még nem ismertek igazán. És egyedül ültem ebédnél. Mégis ennyi idő után elhatároztam, hogy változtatni fogok. Változtatnom kell. Nem csak magam miatt, hanem a Diamond Queen bálkirálynői koronáért is. Ez lebeg a szemem előtt. Vajon képes lehet egy – mások szerint – ízig-vérig romlott lelkű lány csupán négy hónap alatt megváltozni? Háááát… öhm… nem. De azért megpróbálom



3 megjegyzés:

  1. De vártam már! Hamar hozd az első fejezetet, mert nagyon érdekel a story.

    VálaszTörlés
  2. De vártam már! Hamar hozd az első fejezetet, mert nagyon érdekel a story.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Kanna!

      Nagyon örülök, hogy tetszett és hamarosan megismerheted Abbyt egy kicsit jobban is a következő részből. :D Köszi, hogy elolvastad és a first komment is szuper jól esett. :DD

      Hatalmas ölelés,
      Bella

      Törlés